Milyen alapvető késztetések határozzák meg gondolatainkat, érzéseinket és viselkedésünket?
Klienseim sűrűn teszik fel azt a kérdést: hogyan kerülhetnék el, hogy hatással legyenek rájuk olyan emberek, akik idegesítik vagy megbántják őket. Hogyan küszöbölhetnék ki környezetük befolyását, ha fontos kérdésekben dönteni szeretnének?
A válasz egyszerű: sehogy!
Merthogy a megoldás nem a hatás elkerülésében, hanem a kezelésében rejlik. Ugyanis az ember evolúciós sajátossága, hogy társas lény. Így aztán hiábavaló törekvés negligálni embertársaink ránk gyakorolt hatását. Sőt a külvilág ingereire való érzékenység sok esetben inkább előny, mint hátrány. Az elkerülés, a bezárkózás pedig előbb-utóbb megnehezíti a másokhoz való kapcsolódásunkat, és akár elmagányosodásig is vezethet.
Popper Pétertől hallottam egy előadásán, hogy az ember gerinces élőlény, ami azt jelenti, hogy belül van egy kemény tartóváza, és kívül puha. Aki vállalja, hogy kívül puha marad, az bizony időnként sebezhetővé válik. De a sérülésekből regenerálódni tud, ha kellően „gerinces”. A kívül kemény, belül puha élőlény például a teknősbéka. Hagyjuk meg a teknőcöknek ezt a stratégiát…
Tehát felesleges erőfeszítések helyett a hangsúlyt érdemes a kezelésre fektetni.
Ennek számtalan módja lehet, például tematikus nyílt képzéseinken is nyújtunk ehhez segítséget. További lehetőség, hogy megismerjük magát a jelenséget, és a szubjektum megértéséhez az objektív tudományt hívjuk segítségül.
Ebben a három részes cikksorozatban a szociálpszichológia társas viselkedés-vizsgálatainak legújabb eredményeit mutatom be azoknak, aki mélyebben szeretnék megérteni maguk és embertársaik mozgatórugóit. Az elméleti alapokat Eliot R. Smith, Diane M. Mackie, Heather M. Claypool: Szociálpszichológia 2016-os ELTE Eötvös Kiadó által kiadott könyve tartalmazza. A definíciókat a pontosság kedvéért szó szerint idézem a könyvből, a követhetőség miatt viszont nem lábjegyzetelgetem.
I. Hogy megértsük magunkat társas lényként, először is a szociálpszichológia két alapvető axiómáját érdemes körbejárnunk:
- „Minden ember megkonstruálja a saját valóságát. Tehát minden egyes személy valóságról alkotott elképzelése egyfajta konstrukció, amit egyrészt elménk működése, másrészt pedig másoktól kapott információk formálnak.”
Nézzük részletesen:
- Ha konstrukció, akkor az nem a teljes, objektív valóság. Kísérletekkel igazolták, hogy saját viselkedésünk megítélésekor inkább figyelembe vesszük a környezeti hatásokat, mint mások esetében. A többiek aktuális megmozdulásait inkább belső indítékokkal magyarázzuk. Ez természetes, hiszen mások „fejébe” nem látunk bele úgy, mint a magukéba, nem halljuk gondolataikat, nincs tudomásunk esetleges őrlődéseikről.
- Ha elménk működése formálja, úgy gondoljunk csak bele ez mi mindentől függhet! Veleszületett adottságok, környezeti hatások, aktuális pszichés állapotunk mind-mind befolyásolják, hogyan érkezik meg hozzánk egy inger! Ami egyik nap még felbőszít bennünket, lehet, hogy másnap, mástól már egyáltalán nem esik rosszul. Ami számomra nem bántó, az lehet, hogy egy másik embernek otromba sértés.
Hagy „meséljem” el erről egy esetemet! Egy házaspárral dolgoztam, ahol a hölgy éppen GYES-es kismamaként otthon töltötte napjait pici babájukkal. A férj saját vállalkozását ügyvezetőként igazgatta, így megtehette, hogy felesége összes napközbeni telefonhívását felvegye. Bármikor, bárhol megtette ezt, függetlenül attól, épp kivel, milyen ügyben tárgyalt. Így kívánta támogatni párját, aki nagy áldozatot vállalt azzal, hogy felhagyott jól menő karrierjével a gyerekvállalás kedvéért. A férj tehát úgy érezte, a legnagyobb gondossággal figyel feleségére. Mégis minden telefonbeszélgetésüknek sértődés lett a vége. Kiderült, a férj célratörően mindig ugyanazzal a szóval nyitott: azonnal azt kérdezte a feleségétől, hogy „Fontos?”. Nem akart időt tölteni a magyarázkodással, hogy szívem, épp két úrral ártárgyalásban vagyok. Nem akart a kelleténél még udvariatlanabb lenni azokkal, akikkel épp megszakította a beszélgetését, így szavaival nem tárta fel, kinek és milyen okból fogadja a hívását. De mindenképpen segíteni akart a párjának abban, ha valami olyan problémája van otthon.
A feleségre a „fontos” szó úgy hatott, mintha gyomron vágták volna. Ugyanis ő pont azzal küzdött, hogy pezsgő-nyüzsgő „előző” életéhez képest nem érezte magát igazán fontosnak.
Egy szó és mekkora hatás! Végül megegyeztünk egy teljesen semleges kifejezésben, amivel a feleség jelezni tudta, hogy most aztán gyere ki a tárgyalóteremből apukám, és segíts nekem!
Ez egy apró példa az elménk működésére. Nagy rajongója vagyok az Érzelmi kontroll tréningünknek, ahol ezt az izgalmas témát járjuk körbe teljesen újszerű megközelítésből.
- Vissza az axióma utolsó tagmondatára: ha hatnak ránk a másoktól kapott információk, akkor érdemes vizsgálni, milyen módon dolgozzuk fel ezeket. Az információk feldolgozásának sajátosságait a harmadik fejezetben tárgyaljuk!
A lényeg: nincs objektív valóság, tehát a mi „igazságunk” csupán egy nézőpont.
2. A második szociálpszichológiai axióma „a társas befolyás átható jellege”. „Ez azt jelenti, hogy szinte minden gondolatunkat, érzésünket és viselkedésünket más emberek befolyásolják, akár jelen vannak fizikailag, akár nem.”
Vitathatatlan, hogy befolyásolják, ha jelen vannak. Kicsit több idő kell annak átgondolására, hogy még akkor is, ha nem.
A legjobb példa erre a Számkivetett című film, amelynek főhőse hajótörést szenved egy csendes-óceáni szigeten, ahol 4 évig egyedül él. Magányát csupán egy Wilson névre keresztelt strandröplabda enyhíti, amelyre arcot rajzolt. Chuck (a főszereplő) szinte minden tettét „megvitatja”, gondolatait megosztja a személyiségjegyekkel felruházott tárggyal, így elégítve ki társas szükségleteit. Hogy Chuck kit vagy kiket vetített rá a strandröplabdára, az nem derült ki a filmből, de Wilson bölcs hallgatásával arra sarkallta a főhőst, hogy valahogy őrizze meg emberi mivoltát ilyen körülmények között is.
Természetesen ezek a hatások nem mindig tudatosak. Szüleink befolyása például egy életen át kísér bennünket. De „hallhatjuk” barátunk hangját is a fejünkben, aki előre figyelmeztetett egy kellemetlen szituációra, amibe aztán tényleg belekeveredtünk. Még nem létező személyek hatása alá is kerülhetünk, például ha valamelyik kedvenc filmhősünk bőrébe bújva szeretnénk megoldani egy-egy helyzetet.
Tehát ha már úgyis befolyásol minket a környezetünk, akkor – ha megválaszthatjuk – érdemes olyan közegben tartózkodni minél többet, ahol értékrendünknek megfelelő impulzusokat kapunk.
A cikksorozat következő részében a minket befolyásoló motivációs alapelvekről fogok írni, a harmadik – egyben utolsó – fejezetben pedig arról, hogyan dolgozzuk fel a minket érő ingereket.
Addig is minél pozitívabb közegben minél pozitívabb konstrukciókat kívánok!
Kassai Éva
